Szélhámosfilm! Kérem vissza a pénzem!
Az alkotók szélhámosfilmként hirdetik a filmet és ez így is van. Becsapnak, csúnyán, becstelenül, váratlanul.
Az alkotók szélhámosfilmként hirdetik a filmet és ez így is van. Becsapnak, csúnyán, becstelenül, váratlanul.
Már vagy fél éve megindultam a geek-ség útján, s nem szégyellem, lesznek itt bőven erre utaló jelek. Elsőnek rögtön itt az általam leginkább szeretett kérdéskör, a laptopok világa, melyet nem csak a szokásos minőség-ár-megbízhatóság triumvirátusaként szemlélek, hanem mint nő is, így igen csak latba esik a kinézet. Már 3 éve boldog tulajdonosa vagyok egy Dell Inspiron 6400-nak (lesz még szó róla is) így minden alkalommal várom a cég újdonságait.
És jelentem, a CES-en bemutatásra került adamo, by DELL :)
Megjelenésének pontos időpontja ismeretlen, az első tavaszi áradásokra talán már a női faktornak számító külcsínnél többet is tudni fogunk róla, addig is gyönyörködjön és csorgassa a nyálát mindenki.
Természetesen egyidejűleg a jelenleg húzóágazatnak számító Mini család is bővül, s a jövevény nem csak 10 hüvelykes méretével, hanem a belepakolt rengeteg extrával (beépített GPS és tévétuner, valamint 3G modul és multi-touch-os tapipad) is sok újat hoz a netbookok piacán.
Várjuk!
A Halloween valóságos őrültekháza Amerikában, ezt mi sem példázza jobban, mint hogy egy sorozat indult hódító útjára öt évvel ezelőtt a sötétség eme ünnepén, s azóta is hozza a kötelezőt, ha másban nem is, de bevételben és nézőszámban mindenképpen.
Minket a barátunk, a radiocafé invitált egy kis rettegésre még hétfőn.
Vártam a folytatást, hiszen már 6 éve, 2002-ben volt, hogy addig nem látott sikert hozott az első rész Herendi Gábor rendezőnek, a hazai mozikban fél millióan láttuk a filmet.
A fiatal, új arcként ható színészek azóta befutottak, az akkor nagyot durrant, budapesti valóságról szóló story fénye azóta jócskán megkopott, mégis, folytatásként csak annyit vártam, szerethető filmet kapjunk.
Amikor a múlt hétfői találkozásunk elmaradt kobian-nal, úgy döntöttünk, névnapot ünnepelni megyünk pótlás képpen. Az meg nem úgy van, hogy na jó, üljünk be a moszkván valahová oszt' beszélgessünk, annak kérem, meg kell adni a módját, mert ez mindenkinek kijár. Így az ünnepelt választása az Olívára esett, amit én nagy örömmel vettem tudomásul és egyből fel is hívtam a figyelmét, hogy foglaljon asztalt, mert az utóbbi egy évben méltán felkapott hely lett ez a hangulatos, kitűnő konyhával megáldott hely.
Indítsunk a címmel. Tudom, hogy vannak emberek, akik ezért kapják a fizetésüket, mégis úgy érzem, a kevesebb néha tényleg több. Ebben az esetben lehett volna hagyni az eredeti címet, több okból is. Először is a célközönség remélhetőleg pontosan érti, sőt, esetleg használja is ezt a kifejezést, akárcsak a cool és flash és hasonló szavakat, melyekkel sikeresen csökkentjük magyar nyelvi szókincsünket, de ezt most hagyjuk, ez egy másik bejegyzés. Ráadásul a film elején szépen el is magyarázza J. Quid, hogy mitől is rocknrolla ő.
Karácsony utáni feltöltődés képpen Barcelonában voltam öt napig, ez pedig pont annyi idő, hogy nem bírtam ki mozi nélkül, meg különben is, ez már egy másik szint megpendítése volt, nem csak a nevezetességeket bámulja az ember egész nap, múzeumból ki és be, hanem vegyül, megpróbál részévé válni egy kultúrának, egy életérzésnek.
Internet előkap, filmek között böngész. És mit látok! A nálunk talán soha bemutatásra nem kerülő Choke tűnik fel ismeretlen köntösben, még jó, hogy rákattintottam, mi lehet az Asfixia.
2008-ban a Coen tesókból duplázhattunk, hiszen a No Country for Old Men után november végén a Burn After Reading is a mozikba került. Nagy volt a várakozás, hogy a kegyetlen valóság után milyen művel rukkolnak elő. Teljesen érthető módon ismét a könnyedebb, kommersz szórakozás felé vették az irányt, bár az új film többszöri megnézése ajánlott, mert, ahogy Shrek mondaná, olyan, mint a hagyma. Nem, szamár, nem büdös, hanem réteges.
Kezdjük az elején. Sajnos mostanában annyira elhúzódik a munkám, hogy hiába tervezzük be, hogy na most máshogy lesz, már megint csak a Mammut mozinak nem nevezhető kultimulijába sikerült eljutni. Annyira el voltam havazva, hogy enni sem volt időm, így amíg kobian megvette a jegyeket én egy újabb rossz húzással tetéztem a helyválasztásunkat és vettem egy menüt a mekiben, hogy majd a film első percei alatt, vagy méginkább a reklámok fülsüketítő zaja mellett megeszem. De a drága (szó szerint, hihetetlen, hogy mennyit mernek elkérni két teljesárú jegyért) mammut palacecinemas saját szabályzata szerint csak az ott vásárolt, még a mekis műkajánál is gusztustalanabb, ételnek nem nevezhető szintetikus izéket lehet bevinni. Milyen fasiszta módszerek ezek? Egyből a Sziget jutott eszembe, meg is volt alapozva a kellemes filmnézésem. Tudom, nem kell multiba menni és tájékozódni kell és meg kell oldani (megtörtént, táskába bepakol, bemegy, elfogyaszt, elpakol), mégis, valahogy a rendszer, az eljárás, a felesleges idióta szabályok. Na de jöjjön a film értékelése.
A nemzetközi anime fesztivál budapesti megállójába sikerült egy rajzfilm erejéig bekapcsolódnom. Felkészületlenségemből fakadóan némileg felnőttebb tartalmú művekre számítottam, de Az erdő zongorája egy ízig-vérig mese ami egyáltalán nem baj, hiszen tele van tartalommal, mondanivalóval, bemutatva a japán társadalmi különbségeket, a japán gondolkodásmód eltérő voltát.