Egy falat Itália
Amikor a múlt hétfői találkozásunk elmaradt kobian-nal, úgy döntöttünk, névnapot ünnepelni megyünk pótlás képpen. Az meg nem úgy van, hogy na jó, üljünk be a moszkván valahová oszt' beszélgessünk, annak kérem, meg kell adni a módját, mert ez mindenkinek kijár. Így az ünnepelt választása az Olívára esett, amit én nagy örömmel vettem tudomásul és egyből fel is hívtam a figyelmét, hogy foglaljon asztalt, mert az utóbbi egy évben méltán felkapott hely lett ez a hangulatos, kitűnő konyhával megáldott hely.
Mivel én érkeztem előbb, ezért kimondottan kellemes meglepetés volt a pincérek diszkréciója, ahogyan megvárták, hogy vacsorapartnerem megérkezzen, addig nem zaklattak, nem kérték a rendelésemet.
A villányi boraink mellé kis tálkában a névadó olíva érkezett, fekete és zöld is. Személy szerint én díjazom ezt a gesztust, még ha egy olasz étteremtől ropogósabb és nagyobb szemű is lenne az elvárásom. Mire megkaptuk a borainkat már le is tudtuk adni a levesrendelésünket. Ez részemről egy szép csésze meleg gombaleves mozarellával, asztaltársam pedig a mínuszokra való tekintettel (még mindig nem álltunk át a barcelonai tavasz után) egy nagy tányér forró húslevest kért. Mindkettőnk nevében állíthatom, hogy bár kellően átmelegedtünk mégis ez volt az este leggyengébb fogása. A gombaleves nem volt elég fűszeres, sem elég karakteresen erdei gomba ízű. A mozarella pedig a zacskós mini mozarella volt, pedig egy kis füstölt mozarella csíkokra szedve jobb levesbetét, s még illatával is sokat tud javítani a mégoly egyszerű gombalevesen is. A húsleves szerencsére nem maggi-kockából kreált borzalom volt, hanem igazi húsnak a leve, a levesbetétekkel pedig sokat dobtak rajta, hiszen a vasárnapi családi ebédnél nálunk nem szokás parajos palacsintacsíkokkal tálalni a levest.
Miután elfogyasztottuk a levesünket egy kis várakozás után meg is érkezett a főétel, részemről szűz borsos bundában, kobian pedig kacsát evett gyöngyhagymás-zöldséges pennével. Mostmár bizton állíthatom, hogy ennek a helynek, jó olasz étteremhez híven a pasta az erőssége, így bátran ajánlom mindenkinek,aki egy jó spenótos-túrós lasagne után sóvárog (ez a személyes kedvencem, legközelebb biztosan ezt eszem megint) vagy bármilyen más tészta felhasználásával készülő ételt kóstolna meg. Tökéletesen főtt (al dente, igen) tészta, kellemes, harmonikus szószok, nem szétfőzött, ressre hagyott feltétek, pont ahogy egy olasz mamma csinálná. Az elvárásokat tehát egy olaszos családi ebédhez kell mérni, ahol van olyan, ami egyszerűen tökéletes, hiszen az én anyukámnak is vannak utánozhatatlan specialitásai és egyébként még sok minden mást is főz, amivel jó ha tele van a has, de gasztronómiailag nem a michelin csillag várományosa.
Egy átlagos ebéd-vacsora elköltése úgy egy órát vesz igénybe és a pénztárcánkat fejenként 3000 forint körül terheli meg, ez igazán baráti egy ilyen frekventált helyen lévő és kellemes kiszolgálást nyújtó étterem esetében.
