Útvonal: Tardos - Gerecse - Egyházi üdülõ - Jura-zsomboly - Kis-Gerecse - Sandl hárs - Tardos
Megtett út: kb. 12 km (Samu akciója miatt nekünk több)
Nagy szerelem nekem a Dunakanyar, csak úgy csábít ez a sok helyen még mindig érintetlen terület a természetjárásra. Most Süttőnél délnek vetük az irányt, Tardos felé, a Nagy-Gerecse lábához, ami a Dunazug-hegységcsoportjából a legnyugatibb tájegysége, 1977 óta védett (Gerecsei Tájvédelmi Körzet). Már az odavezető út is a ráhangolódást segíti, a hűvös dunai szellő, a fákkal szegélyezett útszakaszok. A kocsit szerencsére könnyen le lehet tenni, így már az indulás után egy fél órával nyílegyenesen megindultunk a
A Gerecse egy alacsony dolomit és mészkőhegység Tatabánya és a Duna között, területe 800 km2. Az alacsonyabb részeken gyertyános tölgyes, a magasabb helyeken szubmontán bükkös, a lejtőkön karsztbokorerdők, sziklagyepek, és –az enyhébb esésű helyeken – lejtősztyepprétek, pusztagyepek találhatók. A Gerecse napos, déli, keleti és nyugati kitettségű mészkőlejtőin a barázdált csenkesz, a lappangó vagy törpe sás az uralkodó és jellemző gyepalkotó növény. Sok helyen tömeges az árvalányhaj, jellemző növény még a téglaszínű lednek, a közönséges cickafark, a hengeres peremizs. Színpompás tavaszi virága az apró nőszirom (Iris pumila), a leánykökörcsinnek (Pulsatilla grandis) azonban nyomát sem láttam. Dolomit alapkőzeten a Festuca sulcata helyett egy másik csenkeszfaj, a deres Csenkesz egyik változata a Festuca glauca ssp. Palens jelenik meg. Szintén nem messze található innen a botanikusok egyik legféltettebb kincse, a Sadler-husáng vagy magyarföldi husáng (Ferula Sadleriana) mely a Nagypisznice elhagyott kőfejtőin nő.
Az egyébként erőteljes kaptatással fél óra alatt elérhető tető nekünk némiképp több időbe telt, mivel Samu kutya úgy gondolta, hogy akkor ő most bebizonyítja, milyen jó vadászkutya, így egy őz nyomába eredt és több, mint két órán keresztül hangtalan futással cserkészte. Amikor végre egymásra találtunk, teljes értetlenséggel néztünk a másikat. Én rá azért, hogy ejj, hát hiába vagy vizsgázott eb, mégis itthagysz a susnyásba? Ő pedig rám, amiért nem mentem a puskával és az alaposan kifárasztott és a félelemtől rettegő vadat nem lőttem le, ahogy az jó gazdához illik. Haragudni nem tudtam rá, mert sosem gondoltam volna, hogy egy számára teljesen ismeretlen terepen visszatalál az addig csak két alkalommal látott autóhoz és a tűző napon vár rendületlenül, amíg oda nem érek. A lényeg, hogy második nekifutásra mégiscsak felkeveredtünk a csúcsra, így nem csoda, hogy ziháló tüdővel tekintettünk szét a megkapó erejű panorámára.
Én még a kilátóba is felmentem, hogy megcsodáljam nyugat felé a Nagygerecse és a Vértes nyúlványait, sőt még a Tátra csúcsait is, míg keletre a Dunakanyar és közepén az Esztergomi Bazilika kupolája is látszott, hihetetlen élmény, mindenképpen látni kell, ha már egyszer ott vagyunk.
Mivel késésben voltunk a vad-incidens okán, ezért kissé tempósabban kezdtünk sétálni a medvehagyma-rétek között, mely rengeteg túrázót vonz kis fonott kosárkáikkal, hiszen csodás ételeket készíthetünk ebből az igazán illatos vadnövényből. A terep sokkal lankásabb így a visszaút módot ad a táj apróbb szépségeinek felfedezésére is, sajnáltam is, hogy nem volt nálam fényképezőgép és állvány, hihetetlen szép makrókat lehetett volna csinálni. A csúcsra vezető úton az érintetlen természet ad módot a test és a lélek kikapcsolására, visszafelé pedig hagymaillattal övezve sétáltunk a TV toronytól már aszfaltozott úton. A csodálatos állapotban lévő egykori hercegprímási kastély - ma egyházi üdüléként funkcionál - mellett egy kitaposott gyalogösvény megy nyílegyenesen a TV torony irányába, így ezt a lábnak megterhelő, túrázásunkba pedig csöppet sem illő városi részt legközelebb teljesen ki lehet iktatni. Miután az üdülő lovait megsimogattuk, éles bal kanyarral a Sandl hárs felé vettük az irányt.
Útközben rengeteg forrást találtunk, melyekre érdemes figyelni, a térkép csak párat jelöl közülük, de többségük inkább csak állati itatásra tűnik alkalmasnak, így csak Samunak sikerült felfrissülni. Már nem sok idő, míg a zúzott márvánnyal sűrűn borított úthoz érünk és tudjuk, ez már azt jelenti, hogy egy jobbos után itt a sorompó és megérkeztünk túránk végére.
Mivel a kalandokban kissé megéheztünk, ezért a Tardosi Kemencés Fogadó felé vettük az irányt.
Első örömünk, hogy megláttuk, a mai ajánlat malacsült, némileg apadt, amikor megláttuk a kiírást, kutyával nem látogatható étterem. Sajnálom, hogy nálunk még mindig sokszor találkozni az állatbarátok ilyen szintű elutasításával, de annál nagyobb volt az öröm, amikor széles mosollyal kínáltak helyet a kerthelyiség egyik asztalánál. Nem kellett csalódni a szlovákok lakta kis falu vendégszeretetében. A malac természetesen kemencében sült, finoman omlós volt, a bőre ropogós, Fűszeres Eszti receptjét idézte elém fényességével és isteni fokhagyma ízével. Egyszerű, falusi fogadó, erős szlovák beütéssel, kedves személyzettel és korrekt árakkal. Egy ilyen túrát követően is csak ajánlani tudom.
