Crab

Cigányútra mentem

Karácsony utáni feltöltődés képpen Barcelonában voltam öt napig, ez pedig pont annyi idő, hogy nem bírtam ki mozi nélkül, meg különben is, ez már egy másik szint megpendítése volt, nem csak a nevezetességeket bámulja az ember egész nap, múzeumból ki és be, hanem vegyül, megpróbál részévé válni egy kultúrának, egy életérzésnek.

Internet előkap, filmek között böngész. És mit látok! A nálunk talán soha bemutatásra nem kerülő Choke tűnik fel ismeretlen köntösben, még jó, hogy rákattintottam, mi lehet az Asfixia. Itthon sem szeretem a plázákat, bár mostanában az idő faktor miatt legtöbbször csak a mammutig jutok, így kint is egy kisebb mozit néztem ki,  Verdit, stílszerűen a Verdi 32-ben, ráadásul még a jegyár is teljesen baráti volt, 5 euro szinte nem is összeg nyugaton. A mozi kellemes, inkább filmszínházi hangulatot áraszt. Már az odavezető út is érdekes, a város fiatalosabb, művészek által preferált részében van, így sok egyedi ruhát és kézzel készített árukat kínáló bolt szegélyezi. Bent semmi jele a nyugat fogyasztói ópiumának (szavak sorrendje fontos!) egy idős néni árulja az előtér közepén a jegyeket, a padlón bíborszínű szőnyeg, egyetlen pattogatott kukoricát áruló standocska van csupán. A filmek mindhárom teremben egyidőben kezdődnek, így mindenki türelmesen áll a sorban, várja, hogy bemehessen. Hétfő ellenére otthon soha nem látott mennyiségű ember ül le a nézőtéren, s a korosztály is sokkal vegyesebb. Érdeklődöbbek. Ez van.

De akkor, ahogy egy kedves blog-társam szokta mondani, csapjunk a lecsóba.

A Choke annak a Chuck Palahniuknak a novellájából készült, aki többek között a Fight Club-ot is írta még 1999-ben. Elmebeteg egy fickó, az biztos, ez a történet is több, mint bizarr.

Victor Mancini (Sam Rockwell alakításában) egy kifordult világba kalauzol, ahol azt hihetjük, tökéletesség van de rá kell jönnünk, hogy nem csak, hogy nem az, de semmi nem az, aminek látszik. Valóság? Ugyan milyen ember alkotta ábránd ez már megint? Victor megszédült a valóság felfedezésében, csak úgy élhet, ha saját világokat kreál, illúziókat keres, hogy elviselhesse az álomvilágot, amit nem tekint valóságnak. A szexuális hedonizmust választja drognak, s fulladozik, ahogy a cím is mutatja. Számára az az álom, ami nekünk bevásárlóközponttal, tárgyakkal, szerelmekkel teli valóság ... mindez számára csak egy illúzió a tömegeknek. Nem tudja mit keres, még kevésbé, mire vágyik, mit kell megtalálnia. Csodálatos a film egyik központi helyszíne, a zártosztály, ahogy nem csak a külvilágot óvja meg a bent tartózkodóktól, hanem nekik is biztonságot nyújt. Nem csak börtön, menedék is. Victor előtt megnyílik egy ajtó, amitől, mivel nem megszokott, ezért értelemszerűen fél tőle. Nehéz elhinnie, hogy Jázus reinkarnációja, genetikai klónja lenne, így őt is lehet szeretni, sőt, ő is szerethet. Lehet szerelmes, nem csak egy szexmániás őrült. 

Elsőre a történet zavartnak hitt gondolatok folyama, a szálak ránktörnek és elsodornak. A polcomon is pihen már a könyv, mert végig az az érzésem volt, hogy ezek csak töredékek a könyvből, s hiányoztak részek a teljes képpé váláshoz. Hiszen ott az anyjával való kapcsolata, a szanatóriumban élő többi beteggel és a doktornővel való viszonya, valamint a címet adó fuldoklós vonal és akkor a szexfüggőség még szóba sem került.  Erre jön a legjobb barát, aki komoly személyiségfejlődésen megy át és az 1800-as évek Amerikáját idéző kolónia, az emberekkel való kapcsolat. Nagyon hiányoltam e sok szálat felfűző (a Fight Club-ban oly' remekül alkalmazott) narrációt, hiszen ezek így csak események, helyzetek halmaza, nem hallani a főhős gondolatait, így csak találgathatunk a "valóságról".

Elolvasom a könyvet és annak alapján nyilatkozom majd bővebben, de így elsőre nekem az az érzésem, hogy a főbb jelentek egymás után pakolásának lehetünk szemtanúi, ami egy rendes forgatőkönyvhöz és egy, az előd nyomdokain haladó film elkészítéséhez kevés.

Úgy jöttem ki a moziból, hogy ez beteges, és ez nálam jó!