HTML

Vicky Cristina Barcelona

2008.12.04. 17:00 linanagy

KATALÁN!!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdjük az elején. Sajnos mostanában annyira elhúzódik a munkám, hogy hiába tervezzük be, hogy na most máshogy lesz, már megint csak a Mammut mozinak nem nevezhető kultimulijába sikerült eljutni. Annyira el voltam havazva, hogy enni sem volt időm, így amíg kobian megvette a jegyeket én egy újabb rossz húzással tetéztem a helyválasztásunkat és vettem egy menüt a mekiben, hogy majd a film első percei alatt, vagy méginkább a reklámok fülsüketítő zaja mellett megeszem. De a drága (szó szerint, hihetetlen, hogy mennyit mernek elkérni két teljesárú jegyért) mammut palacecinemas saját szabályzata szerint csak az ott vásárolt, még a mekis műkajánál is gusztustalanabb, ételnek nem nevezhető szintetikus izéket lehet bevinni. Milyen fasiszta módszerek ezek? Egyből a Sziget jutott eszembe, meg is volt alapozva a kellemes filmnézésem. Tudom, nem kell multiba menni és tájékozódni kell és meg kell oldani (megtörtént, táskába bepakol, bemegy, elfogyaszt, elpakol), mégis, valahogy a rendszer, az eljárás, a felesleges idióta szabályok. Na de jöjjön a film értékelése.

Woody Allen rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzi a filmet. Mostanában felvett új szokása szerint híres a színészgárda is, Scarlett Johansson (ez a csaj tuti pont olyan sekélyes szőke liba, mint az általa hozott karakter, Cristina), Penélope Cruz (Maria Elenát, az exfeleséget alakítja, egy szerethető és őszinte karakter), Patricia Clarkson (ez a nő pont annyira semmitmondó, mint 10 éve) és Chris Messina (utoljára a 2000-es Turn it up-ban alakított valami kézzel foghatót, most sem erőltette meg magát). És most írhatnám, hogy megint emberi kapcsolatokat boncolgat a rendező, mindenki neurotikus és útkereső, problémáikat az ágyon keresztül megoldani szándékozó tévelygők és sok-sok beszéd férfi és nő kapcsolátóról, arról, mi is a jó kapcsolat, hogy mennyire mások vagyunk és ezáltal mind másra vágyunk, hogy pesszimista hangulata az évek során (saját magánéleti bukásai egyre jobban elhatalmasodnak a filmjein és már sehol nincs az önironikus, önmagát fricskázó stílus) és legalább hollywoodi feloldozást nem kapunk, mindenki ugyanúgy folytatja az életét, ahogy ezelőtt a barcelonai nyár előtt tette.

A baj az, hogy másfél óra után én is így távozom a moziterem rosszérzésekkel teli üres terméből. Nem történt az ég-egy-adta világon semmi, sőt! A filmet köztudottan Barcelona támogatta, a katalán kultúra népszerűsítése céljából, s ebből semmit nem érzünk. Ennyi erővel lehetne a címben is szereplő város Budapest sőt akár Bukarest is, egy-két jelenet átír és kész a sablon alapján gyártott "mű". Mert ugye, ha már Katalónia, akkor beszéljenek katalánul, ne spanyolul, könyörgöm. A nemzeti identitására olyannyira figyelő költő apa, aki csak anyanyelvén költ és beszél, nem mételyezve elméjét külföldi szavakkal és egy katalán szó sem hagyja el a száját, ez már pofátlanság, itt voltam úgy, hogy kimegyek és megkeresem Woody-t és szétverem a fején az Annie Hall dvd-t. De maradtam, hogy lássam, hogy egész Barcából annyit bírnak bemutatni, hogy Gaudí. Hogy van ez? Ha már az egyik címszereplő diplomamunkáját ebből a kimagasló európai kultúrából tervezi írni, akkor legalább az ő szemüvegén keresztül láttatna mélyebbre bennünket a rendező. És mindez igaz az emberi játszmákra is. Kliséket kapunk, a mai kor borzalmait, akik elől a kultúrába, a filmszínház szentélyébe menekülünk, a buta szőke amerikai picsukát, aki csak azt tudja mit NEM akar, a többiről fogalma sincsen, a kis barna, aki okoskát játszik, de ez csak egy álca, igazából ő is céltalanul lézeng, fogalma nincs, mire vágyik az életben, és ott van még az önsorsrontó művész, Juan Antonio, akinek önpusztítása nevetségesen együgyű, pár pohár borban és egy kis festékpacsmagolásban ki is fullad.

Az első pillanatokban két gondolatom támadt. Az egyik, hogy nem bírom a szinkront, megöli a film minden hangulatát. A másik pedig, hogy olyan régi, kedves, barátságos légkört teremtő "játékok", mint a narráció, mennyire kivesztek és milyen léleksimogatóan hatott rám ebben a filmben, csodás elemként tárva fel a mesét előttem. Katalónia még mindig gyönyörű és csábító volt! A filmzene igazán kellemes, bár inkább csak kísérője a filmnek, önmagában nem állja meg a helyét, nem elég fajsúlyos. Mégis azzal az érzéssel gondolok rá vissza, hogy nem adott a film semmit. Sem a város nem mutatta új arcát, sem Woody bácsi nem tért vissza a gyökerekhez (Annie Hall, Manhattan, Hannah és nővérei, Játszd újra, Sam! ...) és nem alkotott már vagy egy évtizede maradandót, de újabban már őszintén vicceset sem. Ez utóbbi pedig személy szerint engem nagyon elszomorít, hiszen egy olyan emberről van szó, akinek karrierje azzal a lépcsőfokkal indult, hogy poénokat publikált (I am two with Nature 16 évesen!), majd 19 évesen már darabokat írt és '57-ben megnyerte első Emmy-díját!

Szomorú így látni egy ekkora ikont.

 

Szólj hozzá!

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr71895778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása