HTML

Piano no mori

2008.11.29. 18:30 linanagy

Anilogue - International Animation Festival

A nemzetközi anime fesztivál budapesti megállójába sikerült egy rajzfilm erejéig bekapcsolódnom. Felkészületlenségemből fakadóan némileg felnőttebb tartalmú művekre számítottam, de Az erdő zongorája egy ízig-vérig mese ami egyáltalán nem baj, hiszen tele van tartalommal, mondanivalóval, bemutatva a japán társadalmi különbségeket, a japán gondolkodásmód eltérő voltát.

 

A folyamatos zongorajáték nagyon megkapó és szépen kíséri végig az egész filmet. A gyerekek gondolkodásmódja, zenéhez való hozzáállásuk sok olyan felnőtt számára szolgálhat példaként, akiknek már csak a győzelem számít és az élet szépségei mellett elhaladnak.

Az a pár vélemény melyeket hallottam a vetítés után, megdöbbentettek. Fontos meglátni azokat a szembetűnő pontokat, mint a prostituált gyermekét, a tehetséges Kai-t és a módos, zongorista apa egyetlen fiúgyermekeként teljesítési kényszeres Shuheit ... igen, ezek klisék. De a film koránt sem erről szól, sőt. De ezt magyarázni kell? Tényleg ennyire elbutítja az embereket a szájbarágós televízióműsor, hogy csak ezt a felszínt bírják befogadni?

Először is fontos megemlíteni, hogy Isiki Makato azonos című nagyon népszerű képregényéből készült a film, tehát egy újabb manga-adaptációval van dolgunk. Az alapkonfliktus abban rejlik, hogy mi is a zenélés : szenvedés vagy öröm? munka vagy szórakozás? és egyáltalán miben rejlik a művészi önkifejezés, hiszen hiába tapsol egy emberként az egész koncertterem a tehetséges Kainak, a tízbe sem kerül be, mert nem a megadott Mozart k310-et játszotta. Gyönyörű zenei játékkal aláfestve (amit a Cseh Filharmonikusok szolgáltatnak) tanúi lehetünk a mi európai, sőt mindinkább amerikai gondolkodásmódunkból rég kiveszett belső monológoknak és önvizsgálatnak. Megkapó a két kisfiún keresztül megmutatkozó felnőttes komolyság, tartás, erő és a másik teljesítménye iránti őszinte tisztelet.

Ugye mennyi minden rejtőzik a felszín alatt? Felkavaró a tanulság is, hiszen nem ad manapság egy szülő, pedagógus sem ilyen útravalót a gyerekeknek, mint ez a film: a szorgalmas tanulás legalább olyan fontos, mint, hogy szívből szeresd amit csinálsz; ne tűnj ki, de légy egyedi; kövesd a szabályokat de találd meg a saját hangodat.


Szólj hozzá!

Címkék: film fesztivál animáció anilogue

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr18895535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása