Budakalász (szavazz: falu/község/város). Születésnapot ünneplendő, közelben, kellemes étterem, három hete isteni rizottót ettünk felkiáltás a vendéglátóimtól, sűrű bólogatás részemről, főleg, hogy borház is, nem csak vendéglő, tesztelünk majd valami jófajta VÖRÖSET is.
Gondoltam mindezt őszintén és hihetetlen naívitással.
Nem fecsérelnék sok szót e műintézményre. Mint a nagyon kedves pincérünkkel folytatott hosszú diskurzusból kiderült, a folyamatos minőségnek csak egyik, itthon megszokott oka az alapanyagok nem standard beszerezhetősége, minősége, de ami ennél fontosabb, a több szakács nem csak ízlésben, de adagokban is eltérően készíti az étlapon jelzett ételeket.
A velőscsont-leves legjobb része a velő elfogyazstása volt, a zöldségekkel agyonnyomott, húsból mutatóban sem főzött híg lé rossz indítás volt, arról nem is szólva, hogy csak kérésre kaptunk kanalat, a vizespohár hiánya miatt már nem is fanyalogtam.
A borospohárba Balatonudvardi Kékfrankos Rosé került, amihez nagyon jól jött az IGAZI szikvíz, egyébként túlzott savassága lyukat mart volna a gyomromba.
A főételeknél először is az adagokon lepődtek meg a többiek, a múltkorihoz viszonyítva olyan 70 százalékosra tippelték. Az igazi meglepetés azonban az első falatoknál jött. Mivel is kezdjem. Volt itt kacsa, annak is leginkább a csontja, nagyon kevés párolt káposztával, annál több krumplival, gyermekadag szarvaspörkölt, a kínai rizseket idéző borzalom rizottónak elnevezve, a lazac mellé kérni kellett a citromot, a sajt már hidegen érkezett, nem élvezhettem a kecskesajt lágyságát, ahogy a szájpadlásomon szétolvad, mint a tejszín, rágtam, tisztességgel.
És direkt a végére hagytam a legnagyobb borzalmat, ami minden szakács próbája, tudom én, de ha valakinek nem megy, ne tegyék föl az étlapra, ezzel a jó tanáccsal élnék az ételükre nézve. Alföldi rostélyos. Alapanyag nem tejmarhából származó, pihentetett ROSTÉLYOS, nem hátszín! A rostélyos férfiasabb, súlyosabb marhahús, de ilyet úgyis csak férfi rendel, így nem lesz gond, ahogy attól se féljen a beszerző, hogy a márványosabb darabokat kérje a hentesétől, hiszen az adja az ízét sütés közben. És akkor jöjjön az elkészítés. Először is nem vajon készült, másodszor, fedő alatt, alacsony hőmérsékleten, így nem pirult kérgesre a külseje, ennek folyományaként természetesen a pihentetés is kimaradt, így csak egy kisebb (ugye egy rendes szelet, fél kiló alatt nem áll meg), érzésem szerint még meg is klopfolt darab konc jutott a tányérba, rágósan és ízetlenül.
A pincérünk hihetetlen kedves volt, szegény nem is tudta, hogyan kárpótoljon minket, de a desszertre vonatkozó ajánlatát nem mertük bevállalni, hiszen ugyanabból a konyhából jött volna. Csak, hogy minden összeesküdjön a hely ellen, még a női wc is elromlott, ekkor szegény már ránk sem mert nézni, ilyen rossz estéje régen lehetett ... nekünk is.
