Crab

A Horánszky utca 5-ben, gyönyörűen felújított épületben nyílt meg az APAcuka. Saját elmondásuk szerint találkozóhelyet szeretnének létrehozni, befogadva mindazokat, akik kellemes környezetben, barátságos társaságban, tartalmasan akarják eltölteni délelőttjeiket, délutánjaikat és estéiket. Ehhez persze programok is kellenek, hűen a névhez (Ateliers Pro Arts) különböző művészeti ágak képviselői igyekeznek megtölteni a helyiségeket. Van itt felolvasóest a télikertben, zene minden mennyiségben és stílusban a pincében és talán majd arra is választ kapok egyszer, hogyan adhat otthont egy étterem színházi előadásnak.

A magyar MTV és a Műcsarnok együttműködésében tavaly tavasszal közös projekt indult azzal a céllal, hogy fiatal képzőművészeket (festők, szobrászok, fotósok) ismertessen meg a közönséggel, kiváltképp az ifjabb generációval. Harminc alkotó kapott bemutatkozási lehetőséget a Pixel Portré című riportsorozatban; a nézők és a szakmai zsűri közülük választotta ki azt a legérdekesebbnek ítélt tizennyolc fiatalt, (Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Batykó Róbert, Borsos Róbert, Czene Márta, Fodor János, Galbovy Attila, Hidvégi Áron, Kokesch Ádám, Komlovszky-Szvet Tamás, Kovács Budha Tamás, Orosz Klára, Ötvös Zoltán, Péli Barna, Sipos Eszter, Stark Attila, Sudár Péter, Szabó Eszter) kiknek munkáiból most kiállítás nyílt. A tárlat - és az azt megelőző tévés projekt - célja ráébreszteni a fiatalokat, hogy a velük egy korú képzőművészek érdeklődése és önkifejezése sok hasonlóságot mutat; a szervezők azt remélik, a kezdeményezéssel sikerül egy új, nyitott közönséget toborozni napjaink művészetének.

Ez volt amit tudtam, amikor délután úgy döntöttünk, a Műcsarnok és az Ernst kombinált jegyét első ízben erre a kiállításra használjuk fel. Őszintén szólva, nekem ezekkel a beharangozó sorokkal elég sok problémám akadt, de haladjunk sorban.

Kételyeim vannak arra vonatkozóan, hogyan fogadja majd a hazai közönség ezt a drámát.

Persze ehhez először be kellene mutatni, ami várat magára egészen március 19-ig. Hiába az 5 Oscar jelölés, nálunk csak ekkor lesz a „premier”. Ne csodálkozzon a forgalmazó, hogy a majd egy hónappal korábbi díjkiosztóig az érdeklődő közönség többsége mégiscsak megnézi ezt is és az összes többi, hozzánk csak több hónapos késéssel érkező filmet. És akkor még arról panaszkodnak a 40. Magyar Filmszemlén, hogy egy millióval kevesebben mentek moziba 2008-ban, mint egy évvel azelőtt. Tessék gondolkozni és szolgáltatásokat nyújtani. Akkor majd nem otthon nézzük meg és nem magunk gyártunk feliratot a kópiákhoz. Na, de lássuk a filmet.

A gyorséttermekről nincs jó véleményem. Ellenben sokszor előfordul velem is, hogy nem érek rá egy másfél órás éttermi ebédre, pláne vacsorára, de minőségi, friss alapanyagokból készült ételre vágyom egy rohanó nap után. Erre kínál tökéletes alternatívát a város szívében, a Bécsi utca 5 szám alatt a Vapiano.

Amikor úgy egy héttel ezelőtt felfedeztem, hogy az Entheogenic fellép a Cökxpónban nagyon megörültem. Tudtam, hogy ezt a bulit nem szabad kihagyni. Gyorsan beizzítottam néhány embert. A jegyvásárlást egy "környékbeli" blogger (ablak11) gyorsan magára is vállalta. THC, akarom mondani THX.

Egyértelmű az alkotók és a színház célja : egy kultuszfilm címével színházba csalogatni, majd váratlanul jól bemosni egyet a hiszékeny kedves nézőnek. A Tivoli Trainspottingja tökéletes megtestesítője a rossz színházi adaptációnak, nem is vesztegetnék rá sok időt, ahogy az előadást is legszívesebben otthagytam volna a 10. perc után.

Tisza cipő és Meggy Márka

Pár éve leszoktam a Liszt Ferenc térről. Mivel fiatalkoromban két saroknyira laktam, sokat múlattuk erre az időt, de a nosztalgia (eddig) nem volt elég. Az itt működő vendéglátóipari egységek a balatoni lehúzós korszakot idézik, mindegy, hogy mit, milyen minőségben és főleg mennyiért kínálnak. Jön a nép dögivel, főként fehér nadrágban és olyan affektáló beszédstílussal, hogy tősgyökeres pesti gyerekként egy szó nem sok, annyit nem értek,  mondjuk, jobb is. És akkor nyílt egy új hely, üde színfoltot hozva a tér palettáján.

Álmok nélkül

Úgy indul, ahogy az életben: buli van, a srácok isznak és megváltják a világot, a lány meglátja a fiút, az odamegy hozzá, beszélgetnek, és az első pillanattól kezdve különlegesnek érzik azt, ami közöttük vibrál.

És úgy is folytatódik, ahogy az életben szokott.

Well, when the president does it that means that it is not illegal.

Richard M. Nixon amerikai elnök kényszerű lemondása után három évig visszavonultan élt San Clemente-i villájában. 1977 nyarán David Frost ausztrál televíziós riporternek hosszabb interjút adott elnöki tevékenységéről, a hatalom gyakorlásáról és végül a Watergate-ügyről. Ezt a riportot drámába sűrítette Peter Morgan brit drámaíró, aki az Universal megbízásából a forgatókönyvet is elkészítette. Morgan színművét évekig az a két színész alakította angliai színpadokon, aki a filmben is eljátssza David Frost és Nixon szerepét: Michael Sheen, illetve Frank Langella.