Make love not war
Keith Haring 1990-ben halt meg, AIDS-ben. Ezt és homoszexualitását, mint zászlóshajót tolta előre az Amerikai Nagykövetség, amikor 2008-ban a Ludwig Múzeum kiállítást szervezett 50. születésnapja alkalmából, pedig már azt hinné az ember, hogy nem olyan kényes téma ez, mint a 80-as években.
A New York-i popkultúra dédelgetett alakja volt ő, igazi fenegyerek. A metróban üresen hagyott nagy fekete táblákat őrült módjára töltötte meg fehér krétával, többször el is kapták köztéri rongálás miatt. Ezeken a táblákon jelentek meg először azok a jelek (repülő csészealj, tehén, emberi alakok körvonala), amelyeket később is megtartott. Sőt, a szinte védjegyévé vált "radiant baby"-t is a metróaluljáróban mutatta be először. A kiállítás ezekkel a szerény, nonfiguratív képekkel indul, mutatva, hogy a közlés a lényeg, nem annak mikéntje. Stílusának lényegi elemei, munkamódszere a későbbiekben sem változott, a graffiti alapvonásaiban gyökereztek: a vázlatok nélküli festés a spontaneitás, a közvetlenség és ezáltal a közérthetőség feltételeinek volt alárendelve. Művészete mélyen a szubkultúrában, a bárokban, a barátai között gyökerezett, egyedisége abban mutatkozik meg, ahogy ezt a szubkultúrát a magasművészetbe integrálta, bevíve a graffitit a kiállítótermek biztonságos falai közé.
12 évnyi életművét sikeresen átfogó tárlat végén egyértelműen azt éreztem, hogy ezek nem képek, hanem egy sajátos kommunikáció részei, amit innen, több ezer kilóméter és majd' 20 év távlatából nem érthetünk tisztán. Elképzelem, ahogy Haring barátai mennyit nevettek egy-egy rajzon, tuson, fújt képen, hiszen mindhez volt egy történet, egy gondolat ... ami itt, nekünk, egy tárlaton már nincs, csak a boltjában, a kávéházban beszélgetve volt meg ez a titok.
A képei végtelenül egyszerűek. Emberek ütik egymást, szexelnek, tank, pénz vagy épp bot van a kezükben, televízió villózik a szemük előtt. Megjelenik a fogyasztói társadalom sivárságával szembeni lenézés, a mondandó drámai, még ha az eszközök gyermekiek is.
Leghíresebb figuráját a "radiant baby"-t úgy definiálta, mint az élet, az energia, a boldogság és a jövőbe vetett hit megtestesítője. És itt teljesen világossá is válik, hogy akik nem kísértük végig alkotó éveiben, csak sejtéseink lehetnek arról a szimbólumrendszerről, amit alkalmazott és pláne arról, amit mindezzel kifejezésre akart juttatni.
Egyszerű eszközökkel, a mindennapok problémáit ragadta meg olyan egyszerű módon, hogy azt manapság el sem hiszzük, keresünk valamit mögötte, hiszen nem lehet CSAK ennyi!
