Mindegy miről van szó, a túl nagy elvárások sosem tesznek jót.

Az egész ott kezdődik, hogy imádom a '30-as évek Chicagoját, a zenéket hallva lecsukom a szemem és látom a gyönyörű ruhákba öltözött nőket, a férfiakat, akik még igazi férfiak voltak, kemények, de ellenállhatatlanok és mindig sűrű dohányfüstöt lengte őket körbe. John Dilinger, Amerika első számú közellenségének története már régen magával ragadott, Johnny Depp-et a Rém álom az Elm utcában óta imádom. Erre jött még az a sok remek karakterposzter, meg az, hogy Michael Mann rendező jegyzi a filmet.

Na ennyi elvárás után ne is csodálkozzon senki, hogy a két és fél óra végén csak annyit fog érezni, hogy UNALMAS volt.

Nem kell megijedni, nem rossz a film. De nem is jó. Olyan ... semmilyen. Van két-három jelenet ahol meghűlt az ereinkben a vér, meg úgy összességében a látvány magával ragadó (lenne, ha nem akartam volna az első 10 percben behányni a kameramozgástól, de erről majd alább).

A történet: a gazdasági válság éppen, hgy véget ért és akkor jött egy sármos bankrabló, akinek stílusa, elvei voltak, nem rabolt csak a páncélból (hihetetlen szép képsorozat, haogy bevonulnak a főlépcsőn, előrántják a méretes fegyvereket és közlik, ez bankrablás), az ügyfelek pénzét visszaadta, bravúrosan csúszott ki az őt üldözők kezei közül, sőt, még cimboráit is kiszabadította, s barátnőt úgy szerzett, hogy arra nem lehetett nemet mondani (ma sem lehetne neki elenállni). Film, egy vakmerő, könyörtelen, de lojális és nem utolsó sorban szerelmes emberről, akit Johnny Depp remekül hoz, főleg az olyan jelenetekben, amikor a nőjét betuszkolják a rendőrségi autóba és ő ott mászkál föl-alá a sok lúzer nyomozó között és legszívesebben szétlőné mindet, azoknak meg fogalmuk sincs, hogy ott van, vagy amikor a moziban ül, amikor felgyulladnak a fények és megkérik az embereket nézzék meg ki ül mellettük, hátha Dillinger az, és közben az egész vásznat a fotója tölti ki, vagy amikor bemegy a külön az ő üldözésére felállított irodába és komótosan végig sétál, sőt ....

Hogy akkor mi a gond, ha zene rendben, kosztümök, korhűség rendben, szereplők abszolút rendben?

Van egy mondás, hogy ha sokat akar a szarka ... Ez történt Mann-nal is. Áldokumentum-filmet akart forgatni, így a feszültséget gyakorlatilag kiölte. A klasszikus gengszterfilmekre semmiben nem emlékeztető, lassú, vontatott, végtelenül unalmas, kidolgozatlan akciójelenetektől hemzsegő, elnagyolt két és fél órás film, ami talán nem is lett volna olyan rossz, ha nem ígértek volna olyan sokat az előzetesekkel, plakátokkal, színészgárdával.

Remélem lesz másik feldolgozás egyszer (vagy legalább újravágják), nem csak korhű ruhákkal és zenével, de odamondós párbeszédekkel és feszes, pattanásig feszült hangulattal, ahogy az egy gengeszterfilmtől elvárható, ahogy ettől is elvártam.