Gaiman első gyerekkönyve, a Coraline 2002-ben jelent meg, és nagyon gyorsan nemzetközi siker lett. Rengeteg díjat söpört be (2002: Bram Stoker Award, British Science Fiction Association Award; 2003: Elizabeth Burr/Worzalla Award, Hugo, Locus, Nebula). Itt pedig nem lehet megállni, még szélesebb rétegekhez kell eljuttatni a csodát, így Coraline mesevilágát Henry Selick adaptálta vászonra. Igen, a Roald Dahl-féle James and the Giant Peach, vagy a Tim Burton közreműködésével készült, megjelenése pillanatában kutikussá vált The Nightmare Before Chritmas Selick-je!
Személy szerint örömmel tölt el, hogy végre olyan alkotó művei is eljutnak hozzánk, aki a legtöbb felnőttel ellentétben a gyerekeket értelmes lénynek tartja, és nem gondolja azt, hogy a gyerekkor egy betegség, amit ki kell nőni, hogy aztán a nagy fejlődés végén felnőtt lehessen az emberből. Ebbe a körbe tartozik Neil Gaiman is, aki bár eredetileg lányainak írta a történetet, mégsem fáraszt happy end-del, tündi-bündi éneklő állatkákkal és fekete-fehér pólusokkal. Coraline és a titkos ajtó a gyerekek legbelsőbb félelmeiről szól, így szerintem inkább a szülőknek lehet segítségére a nevelésben, mintsem, hogy a gyereket szórakoztassa (arra ott a Disney), bár ezt csak gondolom, hiszen a vetítésen egyetlen kiskorút sem láttam, így nem tudom, hogyan reagálna a szöveget jócskán felturbózó vizuális és zenei hatásokra egy 10 éves (a hivatalos korhatár-besorolás szerint "12 éven aluliak számára nagykorú felügyelet mellett ajánlott").
A filmkészítés technikája csak tovább erősíti az egyedi vonulatot, a stoptrükk-animációnál minden képkockát külön vesznek fel, és úgy játsszák egymás mögé; bábozás zsinórok nélkül", ahogy a film animátora jellemezte saját munkáját. Technikailag mindenképp érdekes a film, hisz ez az első stoptrükk-animáció, amely 3D-ben is nézhető. A megjelenítésről a REAL D rendszer gondoskodik, amivel valóban döbbenetes térbeli látvány állítható elő – én már az előzeteseknél tátott szájjal hüledeztem, aztán amikor másik apu ölelő karjai körbefontak, végleg a látvány rabja lettem és stílszerűen: beléptem egy másik világba. A 3 dimenziós látvány élvezetéhez még mindig szükség van szemüvegre, de a régi, piros-kék lencsés papírszemüvegnél természetesen sokkal kifinomultabb, a biztosított látvány pedig önmagáért beszél. Azért az első randit csak a bevállalósak szervezzék 3D-s vetítésre, a vastag fekete keret miatt meglehetősen viccesen festenek a mozinézők. Mint megtudtam, az eddigi 3D technológiáktól eltérően itt egy darab kivetítőt használnak a két elcsúsztatott kép megjelenítésére - ezt érzékeli a szemüveg segítségével a szemünk 3 dimenziós látványnak. Az általa előállított képek lejátszási sebessége egészen fantasztikus: 72 képkocka másodpercenként a hagyományos 24 helyett. Minden képkockát háromszor jeleníti meg a gép, ami által a 3D film teljesen folyamatos, remegésektől mentes.
A Coraline kihagyhatatlan mozi, nem csak azoknak, akik Tim Burton-féle borzongató mesevilág elkötelezett és fanatikus rajongói, mint én. Mivel a látvány abszolút lenyűgöző és magával ragadó, ezért a történetre és a részletek apró kidolgozására nehezebb figyelni, újbóli megnézése kötelező. Elsőre feltűnt, hogy a nevek milyen fontos szerepet játszanak, akár az, hogy a macska az egyetlen, akinek nincs neve, és nincs belőle „másik”, neki szabad az átjárása a két világ között, akár az, hogy Coraline nevét a nemtörődöm felnőttek mindig rosszul mondják, ezzel is erősítve a kislány magányosságát és elhagyatottságát. Aztán ott van a rengeteg filmes utalás, a hasonló mesékből ismert részletek kedves átdolgozása, az egéridomár különös és nagyon hangsúlyos kitüntetése, melyet a csernobili katasztrófánál segédkezők kaptak … és biztosan még ezer dolog, aminek következtében még évek múltán is van egy újabb kedves meglepetés. Ajánlom mindenkinek, mert vannak dolgok, amikből sosem elég, amikből egyszerűen nem lehet kinőni. Még akkor is, ha mostanában valahogy mindenből hiányzik a „buké”, az a kis plusz, amitől korszakalkotó, mindig újat adó és vérpezsdítő.
Akit az istenek szeretnek, meghagyják gyereknek, menjetek hát moziba és hagyjátok, hogy beszippantson a mesevilág és ne csak arra a 101 percre, mert ezt nem lehet egyetlen kézlegyintéssel elintézni s tovább rohanni a hétköznapok ködös szürkeségébe.
Poster design by Ignition Print
