Hozzászokva a mai magyar trendekhez, tudniillik, minden zenekar több órás késéssel kezd, majdnem lemaradtam az idei év eddigi egyik legjobb koncertjéről, az Eagles of Death Metal Dürer kerti fellépéséről.
Az angol előzenekar, a Haunts produkciójáról így is lemaradtam, ami állítólag hiba volt. A banda New Wave stílusát nehezen tudnám összeegyeztetni Jesse Hughes őrületével, mégis, legközelebb pontos leszek, ígérem. Voltak azonban előnyei is a késésemnek, lemaradtam például egy hosszúra nyúlt átállásról is.
Már a megérkezéskor jót derültem, az embertömegben hihetetlen mennyiségű álpajeszos, napszemüveges kislány és a New Wave-et komolyan meglovagoló ifjú hömpölygött a színpad előtt; mókás nézni a kicsiket, ahogy lelkesednek. Én a jól megszokott helyemre álltam, bár most nem kellett, hogy a többiek a keverő jobb oldalán megtaláljanak, egyedül mentem, ugyanis, senki nem csatlakozott hozzám, még tombol a tél, nem akaródzik az öreg medvéknek kibújni a fűtött barlangjukból. Amit bánhattak ezen az estén, rendesen. Jesse, mint egy amerikai showman robbant a színpadra, végig viccelődve, mókázva a másfél órás koncertet. Már a külsőségeket tekintve is jelenség, de e zenei műfajhoz kötelezően hozzátartozó, kislányokat megőrjítő csípőmozgásai, erotikus kikacsintásai, tuti sikert hoznak mindenkor, mindenhol. Itt sem volt ez másként, a nézőtér roskadásig telt emberekkel, akiket még a technikai hibák sem zavartak, sőt, ilyenkor is ment tovább a bugi, a sikítozás, a hangulat egy pillanatra sem csillapodott. Persze a legnagyobb üdvrivalgás akkor volt, amikor Jesse belekezdett a fényezésünkbe, a lányok és a hangulat dicséretébe, amiért cserébe megőrültek érte, én meg jót derülhettem, ismét.
Ezek a zenekarok tudják, hogy a garázsrock nem a Nagyszínpadra való, ezek a klubestek a legjobb színhelyek, ennek megfelelően a hangulat is sokkal barátibb, személyesebb volt, inkább éreztem magam egy fasza házibuliban, mint egy megközelíthetetlen zenekar gigantikus koncertjén és ez így is van rendjén. Persze tudom én, hogy ebben is le vagyunk maradva egy pár körrel, a mi zenekaraink még ott tartanak, hogy de jó, megtöltjük a többtízezres helyeket rajongókkal. De azért remélem, lassan, de biztosan begyűrűzik hozzánk is ez a szemlélet, megint mindenki megtalálja a közönségét és az a pár, élőben frenetikusat alkotó zenekar meglátja a lehetőséget egy ilyen estében, mint amit az Eagles of Death Metal hozott el nekünk a sivatagból.
Azért én hiányoltam Josh-t. No mindegy, majd legközelebb, fő az optimizmus.
