HTML

A téma az utcán hever

2008.11.08. 15:00 linanagy

Egy darab sín - s(z)índarab

 

amiről nem tudni hová is vezet. A Keleti Pu. Búss Gábor Olivér – Hársing Hilda – Rudolf Péter szerzők együttműködéséből született, még 2008-ban került bemutatásra az Új Színházban, Rudolf Péter rendezésében.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy darab sín, amiről nem tudni hová vezet. Emberek jönnek-mennek körülötte, általa, s egyúttal ráeszmélünk a káoszra. Ami ebben az országban van. Nem titkolt szándéka a rendezőnek, hogy megmutassa, ez a mi népünk, ez vagy TE! Még be is von a játékba, hogy méginkább átérezd, szenvedj, hiszen te is egy vagy a pályaudvart bombariadó miatt elhagyni kénytelen emberek közül és aztán te vagy az is, akivel közli a politika, hogy nem szűnik ám meg a pályaudvar ... csak nem áll meg több vonat. Mi van? Nézel értetlenül, bambán, hogy mit is mondott? Fordítsa már le valaki magyarra amit ezek beszélnek!

Rövid, egymástól többnyire különálló, lezárt kis történetek sorozata, melyek kapcsolódási pontja a pályaudvar és környéke. Mindennapos, "velem is megtörténhetett volna" élethelyzetek vagy épp a médiából mindenki által hallott esetek. A szereplők haladnak, megérkeznek valahová a szó átvitt értelmében is.

És akkor mindezek után miért is jöttem ki rossz szájízzel?

Nem a rendezés miatt, Rudolf Péter felülmúlta önmagát, tisztelem és becsülöm, még az Üvegtigrist is megbocsátom neki ezek után. Nem is a színészek okán, hiszen Bánsági Ildikó minden  általa megformált karaktert remekül hoz, Almási Sándor, Botos Éva, Derzsi János, Fodor Annamária, Hirtling István, Huszár Zsolt, Kovács Krisztián, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy Mari, Nagy Zoltán, Pálfi Kata, Pokorny Lia, Széll Attila, Takács Kati és Vass György nagy odafigyeléssel és energiával eléri, hogy a néző csak a megjelenített hajléktalant, üzletembert, tűzoltót vagy vasutast látja és nem a színészt. Az egyéni sorsokból, mindenki saját történetéből összeáll az egész, a rendszer, így mutatva túl a Keleti pályaudvaron, társadalmi görbe tükröt mutatva ezáltal elénk.

Régi nagyok útjára lépve a groteszk eszközein át nevettet, miközben a mai magyar valóságról mutat koránt sem hízelgő képet. De hiába gondolta Rudolf Péter, hogy majd feláll a szőr a közönség hátán és elindul ezáltal egy társadalmi együtt gondolkodás. Nem kérem! Az emberek megint egy "petis" vígjátékot akartak látni, s elhitték, hogy ez is az, hiszen ők arra fizettek be, amit a villamosmegállóban hirdető plakáton láttak, az Üvegtigris c. kultfilm rendezőjének színházi darabjára. Nem kell hát csodálkozni, ha az ajánlólevél és a beharangozások elérték a kívánt célközönséget, az átlagpolgárt. Nevettek, sírva vigadtak, ahogy az illik, nem jutott el hozzájuk semmi az üzenetből, nem érezték, hogy ez róluk (is) szólna. Hiszen ők nem drogosok, nem hajléktalanok, nem kurvák, nem undorító riporterek, de még csak nem is öngyilkosjelölt szerencsétlen munkások. Nem kérem! Ők a középosztály, az értelmiség! Ők műveltek. Nézzék meg, papírjuk is van róla, meg színházba is járnak, kell több? Csak eszük, az nincsen, semennyi. Robotok, gondolkodni, sőt érezni képtelen majmok. Röhögnek. Saját magukon, hogy milyen buták, előítéletesek - azért taps jár egy budapesti színházban, mert a színésznő tökéletes cigány káromkodásba kezd, gratulálok - és annyira irányítottak, hogy amit nem rágnak a szájukba, azt nem bírják megérteni.


 

Várom türelmesen, amíg egy másik, ismeretlen cél felé elinduló vonatra, végre felszállhat az egész ország.

 

 

 

2 komment

Címkék: színház

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr77879756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sheldon 2009.01.16. 13:41:31

Soha nem értettem az embereket, mindig is idióták voltak. Na de ez van... Középosztály? Értelmiség? Itthon? Ne vicceljünk kérem!

Gratulálok a bloghoz, egy rajongója már van :)

hariattila · http://budapestunderground.blog.hu/ 2009.01.18. 22:23:38

Szerintem nagyon fontos eleme az előadásnak, ahogy Te is írtad, h megpróbálnak bevonni, és ezáltal ha csak pár percre is, de mi is az előadás szereplőivé válunk. Azt gondolnám, h ez közelebb visz ahhoz h megértsük, mit is szerettek volna az alkotók ezzel az egésszel... És itt nagyon ügyesen csinálták: a színészek egyszerűen csak lesétálnak a közönséghez, és a politikus beszéde alatt beülnek az üres székekre. De az emberek megint nem vették a lapot, a közönség nagy része nem "nézett értetlenül, bambán", ehelyett mosolyogva megtapsolta a politikust. Erről a beszédről amúgy a radiocafé egyik műsorának a spotja jut eszembe, "szinkrontolmács: magyarról magyarra". Sajnos mostanában elég gyakran szükség van tolmácsra.

Egyébként hasonló képet mutat társadalmunkról egy másik előadás is, amit kábé egy évvel ezelőtt láttam. Spíró György darabja a Koccanás. Sztem a Keleti pu. mellett ezt is érdemes megnézni, talán még megy a Katonában. A helyszín itt a pályaudvar helyett egy baleset miatt kialakult forgalmi dugó. A karakterek, a helyzetek viszont nagyon hasonlóak. De hát miért ne lenne hasonló? Ugyanaz az ország, ugyanaz a város...
süti beállítások módosítása