Az idei Oscar egyik biztos befutója, a The Curious Case of Benjamin Button. A filmet 13 Oscar-díjra jelölték, a legjobb film, forgatókönyv, rendező, operatőr mellett a legjobb férfi főszereplő kategóriában is. A filmet rendezőként a zseniális David Fincher (Hetedik, Játsz/ma, Harcosok klubja ...) jegyzi és ez már eleve garancia egy sötét tónusú, dramaturgiailag tökéletesen megkomponált filmre. A főszerepet természetesen házi kedvencére Brad Pittre osztotta a mester, akiről egyszer azt nyilatkozta, hogy ha újból születne Ő Brad Pittként akarna újjá születni. Ezt teljesen meg tudom érteni, amikor a film vége felé Brad felbukkan kiszőkített hajjal, azzal a nőket elcsábító mosolyával, egy pillanatra azt hittem, hogy a Seven years in Tibet (1997) című film forgatásáról sétált át. Természetesen méltó társra találtak a női főszereplő, az oscar díjas Cate Blanchet személyében.
Egy dolog biztos kéne hogy legyen, legalább a látványért díjat kell, hogy kapjon a film. Az öreg Brad Pitt maszkja, a folyamatos fiatalodása, Amerika a 20-30-40-es években, a fantasztikus díszletek, a csodálatosan meleg barna színek — sokáig lehetne még sorolni. Folyamatosan a mese és a valóság határán lebegünk, egy pillanatra sem billenve el egyik vagy másik irányba. Már a kezdés is fantasztikus és lehengerlő. A vak órásmester visszafelé járó órája akkora lendülettel indítja el a filmet,hogy csak kapkodtam a fejem; illetve a külsőleg vén Benjamin öregek közötti felcseperedése a már említett látvánnyal karöltve mutatja, hogy most bizony egy remekmű következik. Elképzelhetetlen az a vizuális munka amit a Benjamin Buttonba tettek!
Na, ilyen a nagyszabású történetmesélés, by Hollywood! Sok ember számára hosszúra vették, de ezt rövidebben nehéz lett volna elmondani. Nekem így is túl gyors a fiatalodás, túl gyors a halál is.
Élvezetes és kétség kívül szerethető alkotás.
