HTML

Hamarosan jönnek a jó sorozatok

2009.05.19. 11:56 linanagy

...vagyis folytatódnak. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nem jön be ez az egy-két hetes várakozás a részek között, de nem bírom megállni, hogy amint felkerül, egyből megnézzem, de majd próbálkozom.

A Showtime nekem legkedvesebb gyermeke, a Dexter 4. évadának forgatása május 28-án indul. Gyakorlatilag semmit nem tudni még róla, az insider is csak szereplőnként egy soros, így a történetnek még egy (vér)cseppjére sem derül fény. Addig is, azok kedvéért, akik nem ismerik, írok pár sort arról, hogyan is lehet ennyire megszeretni egy sorozatgyilkost - tudom, nem vagyok normális.

A Californication 3. évadáról elég markáns véleményem volt a második végigszenvedését követően : azt azonban kár lenne tagadni, hogy ezek az ötletek egy évadra nyújtanak elég muníciót, így a második évad gyenge muzsikálását követően nem túl nagy lelkesedéssel várom a  nyáron érkező harmadik szériát. Mostanra azonban már megint reményekkel telve várom a nyarat, ez van, amíg élünk, remélünk. Azt már tudni lehet, hogy Peter Gallagher, Diane Farr, Alicia Witt és Embeth Davidtz is vállalt egy-egy visszatérő szerepet, így unatkozni talán nem fogunk (vagy nem minden rész minden percében, legalábbis). 

Hogy még maradjunk kicsit a Showtime háza táján (nem, nem vagyok fanatikus, dehogy!) jön a Weeds, sokkal szebb magyar nevén Nancy ül a fűben 5. évada is. Ebben az évadban is számíthatunk vendégszereplőkre: Jennifer Jason Leigh után Alanis Morisette is leszerződött újabb 7 évadra, mint Nancy "orvosa". Aki ismeri a sorozatot, az pont annyira várja, hogy maga vágja a centit, de minek, itt a modern kor, kérem:

 

 

 

Megkezdődtek az Emmy díjas Mad Men 3. széria forgatásai! A premiert 2009 augusztusára ütemezték be az AMC emberei, így ebben a szezonban sem maradunk Jon Hamm (Don Draper), Elisabeth Moss (Peggy Olson), Vincent Kartheiser (Pete Campbell), Jones (Betty Draper), Christina Hendricks (Joan Holloway), és John Slattery (Roger Sterling) nélkül.
De lesz új arc is, Jared Harris angol színész személyében, aki az ügynökség pénzügyese lesz 10 epizódon keresztül.

A Battlestar Galactica véget ért. Bár rettenetesen szenvedek, hogy nincs tovább, mégis az eszemmel tudom, így nem kellett csalódnom, frappáns és jól kivitelezett befejezést kaptunk. Bár azért az piszkálja  a csőrömet, hogy ekkora rajongótáborral is veszteséges lett a SCIFI Channel remekműve, szomorú. A csak jövőre várható Caprica backdoor pilotját, az első duplarészt már megnéztük, a DVD a polcokon.

2009 júniusára várható a Battlestar Galactica előzményfilmje. A Battlestar Galactica: The Plan a sorozat kezdetétől majdnem a második szezon második feléig dolgozza fel az eseményeket - most azonban a cylonok szemszögéből. Így ugyanannak az éremnek a másik felét is meg fogjuk ismerni - hogy élték meg a cylonok ezt az időszakot, mi történt velük, miközben a flotta épp előlük menekült.

A CBS-en épp most ért véget a How I met your mother S4, így még sokat kell várnunk, mire még egy lépéssel közelebb kerülünk a misztikus sárga esernyős nővel való találkozáshoz. Annyit már most tudni, hogy a következő évadban több szereplő körül nagy változások várhatók, Ted például végre beindítja a Mosbiust, saját építészeti cégét. A The Big Bang Theory második évadának záróepizódját is most láthattuk, így egy időre búcsút kell mondanunk minden idők leggeekebb sorozatának. Szerintem rájuk is fér egy kis pihenés, talán a vérfrissítés sem ártana, mert eléggé leült a történet az utolsó részekre. De nem kell aggódni, megkapta a 2*22 részre a megrendelést, így még 2011-ben is itt lesz velünk a szociálisan totál nulla Sheldon.

Na azt hiszem abbahagyom.

Folytatása következik.

1 komment

Címkék: előzetes sorozat showtime

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr431131319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hariattila · http://budapestunderground.blog.hu/ 2009.05.25. 11:41:12

és ha valakinek nem lenne elég, hogy várja a kedvenc sorozata legújabb részeit, akkor itt vannak a trónkövetelők

az origo összeállítása a most induló sorozatokról
www.origo.hu/teve/20090520-koztuk-a-jovo-sikersorozata.html
süti beállítások módosítása