Miután a hó fogságába estem, egy darabig keresgéltem, mit is tegyek a lejátszóba, ha már kényszerűen otthon kell töltenem a napot. Mivel a 2007-ben, az AMC csatornán debütált Mad Men (itthon Reklámőrültek néven a királyi tévén futó) sorozatot többen is ajánlották, sejtelmesen csak annyit mondva, hogy már az első percekben minden függőségem a felszínen fog tombolni tőle, gondoltam, itt a vissza nem térő alkalom, lássuk.
A minimalista kezdő képsorok után a cím magyarázataként megtudhatjuk, hogy Madison Avenue hirdetési szakemberei nevezték el magukat Mad Men-nek. A nyitó képekkel egy másik világ szippant magába, a szűk zakók és fehér ingek, a hegyes melltartók és a vintage ruhák cigarettafüstös érájában találjuk magunkat.
Az első jelenetben mindent meg is kapunk, amiről szól a sorozat : Lucky Strike, whisky, osztálykülönbségek, reklámvilág. 
Női szemmel nézve ezek még azok az idők, amikor egy nő két dologra volt jó : háziasszonynak, vagy kurvának, az afro-amerikaiak pedig liftes fiúnak vagy takarítónak, miközben mindent cigarettafüst leng be. Nyoma sincs a mai egészségmániának és a PC által erőszakkal megnyomorított filmiparnak . Ötletelés, megbeszélés, családi vita, szex a szeretővel, mindegy, a lényeg, hogy mindig rágyújtanak egy újabb szálra és belekortyolnak egy újabb pohár italba, többször, mint Dallasban. A reklámcég csak a keret, amire leginkább azért van szükség, hogy a költségeket alacsonyan tartsák és a minimális díszlet között a lényeget ne a látvány hozza, hanem a cselekmény, a színészi játék legyen a valósághűség alapja. Peggy, az új lány figuráján keresztül látunk bele ennek a világnak a hétköznapjaiba, egy olyan korba, amit mai napig Amerika fénykoraként emlegetnek – számomra egyre érthetetlenebb okokból kifolyólag. A nő, ha szerencsés, hozzámegy egy gazdag fickóhoz, aki aztán nyílt színen csalja azokkal a könnyűvérű nőcskékkel, akik kevésbé voltak szerencsések. A férfi pedig küzd, a közelgő társadalmi változásokkal, a családdal, a felbukkanó emlékekkel, vagyis próbál talpon maradni és mindeközben erősnek látszani és mindent az irányítása alatt tartani, legyen szó a munkahelyen a székére ácsingózó fiatalokról, az asszony pszichiáteréről vagy párizsi kiruccanásról az egyik szeretővel.
Nem épp kommersz téma Matthew Weiner (Maffiózók) tollából, sok igen jó zenével, még több társadalom- és korrajzzal egy kreatív ötletekre épülő rétegsorozatban, mely köré valódi rajongói tábor alakul. Izgatottan várom, hogy a második évad milyen történelmi utalásokkal teszi még hitelesebbé az egyébként néhol döcögős történetfűzést.
