HTML

Biorobot - Sosebánd videoklip

Crab

all of them what interests me

Címkék

Hozzászólások

Linkblog

Brunch/Tiffin/Gabelfrühstück/Villásreggeli

2009.11.11. 08:54 linanagy

Némi problémám adódott az utóbbi időben. Vagy rettenetes késésben indulunk munkába, vagy olyan korán beérünk, hogy még simán beleférne a jó kis Caffe cortado sőt, mellé még valami más is, reggeli gyanánt. Ma is így voltunk, már 7 órakor a Fő utcán süvítettünk (természetesen a megengedett maximális sebességet a látási viszonyoknak megfelelően mérsékelve :) és hiába tanakodtunk, hova is ülhetnénk be az eső elől egy jót beszélgetni és egy erős kávétól, teától felélénkülni, semmi nem jutott eszembe. Rémlett valami hely a Lánchíd környékén, de a szórólap már régen nincs meg, keresgélni nem volt kedvünk, így inkább bejöttem és nekiálltam gúglizni. A szórólapos hely csak a CaffeINN volt, az meg 8 előtt nem nyit ki, de van pár ötlet, amit szépen lassan ki fogunk próbálni. Ha ti előbb jártok valamelyikben, kérlek írjatok róla, közzé teszem, mindannyiunk okulására.

No, akkor én ezeket találtam. Először is nézzük Pestet.

A Gerlóczy az V. kerületben, a Gerlóczy utca 1. szám alatt található. Bár csak mint éttermet ismerem, a kávézó előnye, hogy az első croissant-t már 7 órakor megsütik és habos Valrhona kakaóval még melegen el is fogyaszthatjuk. De van itt a klasszikus rántotta, bundás kenyér, szendvicsek, meg olyan különlegességek is, mint például a házi pástétom diós ciabatta-val.

A Fruccola számomra teljesen ismeretlen, az Arany János utca 32-ben van, fiatalos és bohém helynek tűnik, és szintén már reggel 7 órakor legurulhat a napindító tejturmix egy kis műzlivel vagy salátával, annak aki a hagyományosat már unja.

igaz, nem reggeliidőben, de már leteszteltük ezt a helyes kis szendvicsezőt, de addig írás nem lesz amíg az oly' szimpatikus ebédmenüt legalább egyszer meg nem kóstoljuk; a napi menüt a facebook-on csekkolhatjátok, ami otthoni "mit főzzek" ötletnek is beválik :)

A Picard szintén olyan, aminek csak az étterem része ismeretes eőttem. A Falk Miksa utca 10-ben lévő helyet nehezen tudom elképzelni egy álmos, esős reggelen, de ezzel gondolom ők is tisztában vannak, hiszen csak 8 órakor nyitnak ki.

A Farger a Zoltán utca 18-ban van, reggel 7-kor már nyitva van és a képek alapján mindent hoz, amit egy reggeliző helynek tudnia kell: van újságos fal, kanapék, süppedős szőnyeg, internet :) és a galériáról egyből az jutott eszembe, hogy "egy kávéházi szegleten, magam, magam" és mint tudjuk, ez nálam abszolút pozitív, így szerintem az elsők között teszteljük majd a helyet.

A Nelson Café a Zsinagógánál, a Dohány 12-ben van, kis hagyományos helynek tűnik, semmi extra nincs a honlapon feltüntetve, de a forró csokira kíváncsi vagyok.

A Sarki Fűszeres(1137 Pozsonyi út 53-55.) gondolom sokaknak ismerős, a havi sajt- és sonkabeszerző körút állomásaként. Meg sem lepődöm, hogy a kávézóban van Caffe cortado, tepertőkrémes szendvics és Salade de Chevre Chaud. Az egyetlen hátránya, hogy csak 8-kor nyitnak!

És akkor jöjjön a lényeg, hiszen haza húz a szívem, a Duna budai oldalára, haladjunk hát sorban.

A Szentendrei és a Bogdáni sarkán egyből ott a Sunny, ahol van hamisítatlan pancake vajjal és azzal a hihetetlen édes juharsziruppal, no meg még egy csomó minden. No de 8 órakor nyitni? Hmmm

Aztán jön a Bede Robi féle (ez nálam erős hátránnyal indulást eredményez) Pastrami, a Lajos utcában, az Amfival szemben. Erőssége az időben, értsd 7 órakor nyitás, a libanoni padlizsán, a lilahagymalekvár, a Porchetta és a Reuben szendvics! Tetszik a kínálat, a hely inkább nagyüzeminek tűnik, de az ételekre nagyon kíváncsi vagyok.

ezt már meglestük és a magasztoló véleményt itt olvashatjátok

Aztán ott a jó öreg Bambi a KÜM-nél, amit inkább egy gyors presszó legurítása végett tudok elképzelni, de alternatívának azért beírtam.

Ajánlották már többen a Café PROVENCE bagel-jét, de a Hidegkúti út kissé kiesik, pláne, hogy csak 8-kor nyit. De ki tudja, lehet hogy lesz az még közel is és megnézzük egyik reggel.

Végül megemlíteném még a Ralph pékséget, melyet nemes egyszerűséggel csak Retek utcai pékségnek emlegetnek a budaiak. Már az 1950-es években is kígyóztak itt a sorok és ez ma sincs másként, hiszen a csalogató illatnak és a felejthetetlen íznek nehéz ellenállni. Végtelen a kínálat, tökéletes a kiszolgálás, az árak középkategóriásak, és még Kávéház rész is van. Nyitvatartás hétközben, reggel 6 órától!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr651517249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.