HTML

DUPLICITY

2009.05.01. 19:30 linanagy

Tony Gilroy. Nekem ennyit elég volt látnom a heti filmbemutató szerkesztése közepette, hogy a pénztárhoz érve a már megkezdett filmre kérjünk két jegyet.

A magyarul csak Kettős játéknak titulált filmnek azonban csak annyi a kapcsolódási pontja az író első rendezéséhez, hogy ennek is ipari kémkedéses, neonfényes irodaház a központi eleme, és gátlástalan óriáscégek a kulcsfigurái, de nagyjából itt be is fejezhetem az érdemek taglalását. A 2007-es Michael Clayton után feszült várakozással ültem be a moziba. Még annak ellenére is, hogy nem a MOM Parkban voltunk, így sajnos szinkronizált volt (tudjátok, hogy a vicces magyar címek után ez a másik heppem) sőt, Julia Roberts az egyik főszereplő.

Egy túlkomplikált, össze-vissza csavart, érdektelenségbe fulladó, végtelen hosszúnak tűnő filmet láttam. És nem értem, hogy lehet ez, miért ugrál Gilroy negyedóránként öt évet hátra, két évet előre, tíz percet vissza, három napot megint előre, és így tovább. A történet soha nem áll össze, soha nem kel életre, és csak az unalom marad utána. Pedig a repülőteres nyitány furcsa érthetetlensége előhozta azt a nyomasztó és sötét hangulatot, amit a Michael Clayton 119 perce alatt (és még jóval utána is) éreztem és amiért annyira veszettül bejött.  De itt hiába a két tehetségesnek mondott színész és a frappánsnak szánt befejezés, a történet olyan bonyolult (egy vállalat kamu hajnövesztő samponja miatti szabadalmi verseny az óriásvállalatok között - ez csak szerintem szarkasztikus?) és néha értelmezhetetlen, hogy nem árt, ha elolvassuk az előzetest mielőtt beülünk a moziba, ha egyáltalán valaki ezek után még kiadna érte több, mint ezer magyar forintot.

A film hangulata nem nyomasztó, csak lapos, a feszültség helyett nem kapunk csak izgalommentes jeleneteket ... ez így, főleg a Michael Clayton után még a nézhető kategóriát sem üti meg. Szerencsére sikerült hamar, már a végefőcím alatt elfelejtenem.

Szólj hozzá!

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr991101637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.