HTML

Marley&Me

2009.03.29. 17:00 linanagy

Mivel a vasárnap egész nap esett az eső, ezért bedőltem a kanapéra, gondoltam nézzünk valami jó kis akciót. Aztán Samu bánatosan rámnézett, addig sündörgött körülöttem, amíg megszántam és felengedtem a gyapjú takaró meleg ölelésébe. Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor ma kutyás nap lesz.

Sokmindent nem mondhatok erről a filmről, a szereplők több, mint idegesítőek, bár kivételesen a szinkron sokat javít a dolgon , Aniston hangja még mindig annyira vinnyogós, hogy azt nem lehet elviselni. Ugye vannak a jó öreg hollywoodi taktikák. A romantikát mindig megeszik az emberek, a gyerekekkel minden mozit el lehet adni (itt egyből három is van) és a kutya, az örök jolly joker. És mégis, ha végigszenvedjük a csöpögős szerelmes kibontakozást, majd a fölösleges párkapcsolati kríziseket (ó, ha csak ennyi gond lenne egy házasságban, no mindegy) akkor lecsupaszítva ettől a cukormáztól egy olyan alap-történet marad, ami igazán megkapó, kedves, őszinte és szívszorító.

John Grogan önéletrajzi könyve egy évtizednyi kutyaéletet ír le, a kis szőrös gombóctól a hűséges, beteg öreg kutyáig. Egy életről szól, de nem John-ról , nem is a családjáról, pláne nem az idegesítő amerikai feleségéről. Ez a történet Marley-é. Sajnos az amerikai filmkészítés követelményei miatt háttérbe szorították a fő vonulatot és ráhúztak egy jó adag rózsaszín habcsókot. Ez az a film, amikor az ember a végén azt mondja, hogy ejj, de jó filmet is lehetett volna ebből csinálni és gyorsan felszalad az amazonra és megrendeli a könyveket, Marley életéről.

Mindezek ellenére, személyes indíttatásom van rá, hogy ajánljam ezt a filmet. Egyre több ember tart kutyát Magyarországon. Azt tapasztalom, hogy nem társat választanak maguknak az emberek. Nem fontolják meg alaposan a választást, annak megfelelően, hogy ők milyen típusok, milyenek az életkörülményeik, mennyire szeretnek mozogni, erdőt-mezőt járni, hajlandóak e időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt szánni a kis jövevény felnevelésére, tartására, tanítására. Majd amikor már nem tündi-bündi kis gombóc és még mindig a frissen vetett ágyba vezet az első útja, őrült erejével beleránt minden pocsojába és a tavaszi virághagymákat alig, hogy elültettük, ő már lelkesen sorakoztatja is a lábtörlőn, na akkor kerülnek fel a hirdetések, hogy megváltozott életkörülményeink miatt megválnánk tőle. És a család egyik tagját, azt, aki annyi szeretet és örömet hozott a családba, sokszor általa válva családdá, kiteszik, megválnak tőle, jobb esetben keresnek neki egy új otthont, nem törődve az érzéseivel. Mert vannak neki! Emberibb tulajdonságai vannak, mint sokaknak körülöttünk és ezt addig, amíg kutyád nem lesz, felelősséggel és egy életre választva, addig nem élheted át. Ez a film egyetlen előnye. Olyan empátiával és akkora szeretettel nyúl Marley életének minden pillanatához, hogy akik eddig nem értették, hogyan lehet ennyire szeretni egy másik lényt, egy állatot, azok is sírni fognak, eleinte a nevetéstől, majd pedig a búcsú fájdalmától.

Szólj hozzá!

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr861034548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.