HTML

Vízkereszt

2009.01.22. 12:00 linanagy

vagy amit akartok


A felkérésnek eleget téve a még 2008 decemberében látott Vízkereszt című előadást is górcső alá veszem. A darab egyik érdekessége, hogy Puskás Tamás újabb Shakespeare-rendezését a keszthelyi Festetics-kastélyból beköltöztették a Centrál Színházba (volt Vidám színpad).

A továbbiak pedig hosszú felsorolás részét képezik. Kezdésnek ott van, hogy a színpadot uraló kettétört hajóroncs egyik felét a Quimby zenekar foglalja el, akiket a rendező felkért, hogy működjenek közre, legyenek alappillérei a darabnak. Nem újkeletű ez a vonzódása Puskás Tamásnak, hiszen eddig is jó pár Quimby nótát "elénekeltetett" a színészeivel. A dalok most kifejezetten a darabhoz íródtak, így tökéletes az összhang, szerves részévé válhat már-már a darab a zenének. Az előadás még véletlenül sem próbál komolykodni, olyannyira, hogy az egyébként is bohókás karaktereket a kabaré irányába tolja. A színészi játék remek, szórakoztató, mégis kiemeli a darab keserédességét. Mindenki azonos szinten áll, nincsen főszereplő, a zenekart sem száműzte a rendező a zsöllyébe, így mindenki szerves és elmaradhatatlan része a megelevenedő shakespeari álomnak, összeforr egy nagy pszichedelikus őrjöngésben mindenki a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Hosszú idő óta először tapasztaltam színházban, hogy egy-egy kimagasló résznél - mily szerencse, hogy épp az improvizációknál leginkább - tapsol, hangosan nevet a közönség, együtt élve a darabbal, szereplőjévé válva az eseményeknek. A commedia dell' atre-ra visszatérve Magyar Attila bármikor képes hülyeségeket improvizálni, ezt már sokszor megtapasztalhattam, de itt színésztársai partnerek a talpukon, nem esnek ki szerepükből. Sőt, mivel épp mikulás után voltunk még ezt is sikerül belecsempészniük, hogy érezzük a különleges törődést. Kitűnő vendéglátók, meg kell hagyni.

Újraértelmezése, mai közegbe ültetése egy darabnak mindig kockázatos vállalkozás, de itt 100%-ig sikerült, Shakespeare büszke lenne rájuk: Papp János (bohócszerű jelmez és karakter, Tóbi úr szerepe életre kel), Varga Zoltán (mennybe megy Malvolino monológjáért, tökéletes kidolgozása sokáig vissza cseng még), Borbás Gabi (megfiatalodott, cigánykereket vet, mókázis egész este), Szakács Tibor (Ábriskám, ejj de mai figura) ...  Nincs feszültség a szereplők között, néha dalra fakadnak, így mesélve el ennek a klasszikus darabnak a mai korba ültetett értelmezését. Persze sok fanyalgást hallottam, hogy ez nem elég kiforrott, olyan, mintha a kötelező olvasmány rövidített változatát olvasta volna csak a rendező, nem hatol a szerepek mélyére, nem hoz nagy megoldásokat, blablabla. Mindez azonban nem állja meg a helyét, szerintem, mert ha valaki ilyet szeretne, ott vannak a tradicionális színházak, menjen oda, szószerinti leképzését nézni a papírra vetett műnek. Nekem nem ez kell, s örömmel láttam, hogy még sokan vagyunk így ezzel.

Egy csoda részesévé tettek minket, most is lúdbőrös leszek, ha rágondolok, bevillannak képek, hangulatok, egy-egy dal még mélyebb értelmet nyer és várom, hogy újra láthassam, átélhessem, magamba szívhassam ezt a csodát, ami olyan ritkán adatik meg a mai világban, de amikor mégis, akkor édesebb mindennél.

Köszönet.

2 komment

Címkék: zene színház centrál színház

A bejegyzés trackback címe:

https://crab.blog.hu/api/trackback/id/tr80895280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hariattila · http://budapestunderground.blog.hu/ 2009.01.22. 14:55:01

Ez gyors reakció volt. Köszi :)

Jó hír: korábban úgy volt, hogy decemberben játsszák utoljára a darabot, de a nagy érdeklődésre tekintettel februártól újra műsorra tűzi a Centrál Színház.